6. fejezet: Nem vagy te olyan rossz ember

- Legközelebb hozhatnál telefont- mondta szemrehányóan- Mióta követ téged?

- Hát mikor kifutottam az utcából, akkor vettem észre- válaszoltam- de azt hittem, hogy csak véletlenül ugyanerre futunk, de miután elkezdtem össze- vissza futni már kezdett feltűnő lenni.

- Oké- válaszolt- még jó, hogy pont erre jártam. Megköszönheted.

- Ugye nem Elena küldött, hogy ellenőrizz?- kérdeztem, ő csak vigyorgott.

- Nem is beszéltem vele, mióta eljöttem- mondta.

Hirtelen letért egy nagy ház felé, nem úgy tűnt, mint ha ez Elena háza lenne, sőt nem is az volt, Damon nem mondta, hogy hol vagyunk, ezért kénytelen voltam valamit mondani. De amúgy is kételkedtem benne, hogy Elenáék háza háromnegyed óra alatt ekkorára nőtt volna. 

- Már megbocsáss, de én nem itt lakom.

-Tudom, mert itt én lakok- nézett vigyorogva rám.

-És miért is hoztál ide?- kérdeztem, nem értettem, hogy ez mire jó.

-Bemutatom a házat- válaszolt vigyorogva.

-Ma mindenki mindent bemutat, mindenhova elvisz- hisztiztem- de én nem kérek senkit ilyenekre.

-Ki az a mindenki Parker?- nézett rám Damon.

-Tyler- válaszoltam.

-Mi?- kelt ki magából teljesen- te a Lockwoodokkal lógsz?

- Te velem ne beszélj így! Oké?- kiabáltam rá,- ja és nem kell rám vigyázni, azért mert én vagyok az új lány, mert még a végén hazamegyek.

- Oké. Gyere be! Idegesít a sipító hangod- szólt rám Damon dühösen.

Körbevezetett a házba, még a saját szobáját is bemutatta, egyedül Stefanét nem. Azért mert azaz ő területe meg, hogy ki tudja, mi hever a földön holtan. Oké, ez azért már Damontól is túl sok.

Leültünk a nappaliba, ő öntött magának, természetesen a kedvenc italát, ami nem a víz.

-Parker, kérsz?- emelte a magasba az üveget.

-Nem!- válaszoltam.

-Lécci, értem- nézett rám kiskutya szemekkel.

-Nem!- tiltakoztam újra- érted meg aztán tényleg nem, ch.

- Sértegess csak- mondta Damon.

-Figyelj,- magyaráztam- nem szoktam inni, és nem is itt veled fogom elkezdeni.

-Oké- válaszolt és egy művigyort varázsolt az arcára.

-Nagyon vicces vagy meg minden, de esetleg beszélhetnénk is.

-Miről akarsz?- nézett rám vigyorogva.

-Inkább vigyél haza, Elena már biztos aggódik- mondtam és felálltam a kanapáról, de Damon meg sem mozdult.

-Hívd fel- mondta vigyorogva.

-Te nagyokos hányszor kell elmondanom, hogy nincs nálam telefon- kiabáltam rá dühösen.

- Akkor, tessék,- vette ki zsebéből a telefonját és dobta felém- ajánlom, hogy elkapd!

Kikerestem Elena számát a névjegyzékben és már hívtam is, hamar felvette.

-Damon, mit akarsz?- beszélt a telefonba dühösen.

- Szia, Elena! Nem Damon vagyok- mondtam rögtön.

-Liz, úristen. Hol vagy? Hiába hívtalak nem jelentkeztél- hallottam Elena aggódó hangját.

- Jól vagyok, hál istennek Damon jókor jött.

- Mi történt?- kelt ki magából Elena.

-Alig kifutottam az utcából észrevettem, hogy valaki követ hál istennek Damon pont arra járt, most itt vagyok náluk, megmutatta a házat és beszélgetünk, most már biztonságban vagyok,- miközben beszéltem Elena felsóhajtott- amúgy megnyugodhatsz, jól végzi a feladatát.

Elena elnevette magát, megbeszéltük, hogy majd Damon hazavisz.

- Lizi, Elena nem örül annak, hogy velem vagy igaz? – kérdezte Damon.

-Hát, ebbe beletaláltál- mosolyogtam rá.

-Pedig én, nem akarlak bántani, tényleg- nézett rám komolyan- mindenki rossz embernek gondol, a saját öcsém sem örült annak, hogy én fogok rád vigyázni, háromszor húztunk sorsot.

-De inkább Elenát veszélyeztette volna?- kérdeztem döbbenten.

-Nem- rázta a fejét Damon- az pattant ki abból az okos fejéből, hogy egyszerre fog kettőtökre vigyázni, mert úgy is Elenával lenne, te pedig úgy is ott laksz. De szerintem ez őrültség, így felajánlottam, hogy vigyázok rád, de ő még mindig nem gondolta úgy, hogy ez jó ötlet. Ezért hozott két ceruzát, az egyik hosszabb volt a másik meg rövidebb, megegyeztünk, hogy aki a rövidebbet húzza, az vigyáz rád, aki a hosszabbat az Elenára, mind a háromszor kihúztam a rövidebbet, Stefan közben azon ügyködött, hogy hogyan beszélhetne le a vigyázásról, de a végén megelégeltem. Esküszöm, ha még egyszer kihúzatta volna velem a ceruzákat, akkor leszúrom vele.

- De nem szúrtad le- mondtam és megveregettem a vállát.

- Egy hajszál választott el tőle- válaszolta dühösen.

-De nem tetted meg- mondtam és rá mosolyogtam.

-Nem tudom miért vagy most ilyen kedves- mondta Damon.

-Mert kedves vagyok?- néztem rá furán.

-Oké témaváltás… Nem vagy valamire kíváncsi?- dobta fel ötletét.

- Én erre a vámpíros dologra vagyok kíváncsi- mondtam, mire Damon fintorogva reagált és felugrott.

-Oké, ha téged ez annyira érdekel, akkor én mesélek neked- válaszolt,- mert én olyan jó fej vagyok.

- Persze,- nevettem el magam, mire ő felhúzta a szemöldökét.

-Harapok ám- összekocogtatta a fogait- úgy, hogy ne provokálj, rosszul jönnél ki belőle.

- Engem te ne fenyegess- vigyorogtam rá.

- 1840-ben születtem- kezdett beszélni Damon- az őrült Katherine akkoriban már vámpír volt, mindkettőnkkel játszadozott, apánk megtudta, hogy ő micsoda és elkapta, én és Stefan ki akartuk szabadítani, de apánk lelőtt minket. Mivel Katherine vérével a szervezetünkben haltunk meg, vámpírok lettünk.

- Ez hogy működik?- kérdeztem rá.

-Csak úgy leszel vámpír, ha iszol embervért, én nem akartam ilyen lénnyé válni, nem akartam befejezni az átváltozást, úgy tudtam, hogy Katherine halott, bár az lenne. Stefan ivott embervért és ő győzött meg róla, hogy én is így cselekedjek- folytatta.

-Én azt gondoltam, hogy te lettél hamarabb vámpír- mondtam.

-Aha, én vagyok a vad és gonosz báty. És tudod mi a vicces?- válaszként megráztam a fejem- ő gyilkolt én át sem akartam változni, most meg én vagyok a gonosz ember.

-Szerintem nem vagy te olyan rossz ember- mondtam és úgy gondoltam, hogy most én megölelgetem őt.

Így is cselekedtem, ő ezen nagyon meglepődött, de végül is viszonozta az ölelést.

- Nem tudom, miért kapom, de jól esik- nevette el magát Damon.

-Meg lehet benneteket ölni?- kérdeztem Damon nagyon ledöbbent.

-Miért meg akarsz ölni?- kérdezte döbbenten.

- Dehogy- nevettem el magam- egy légynek se tudok ártani.

-Fából készült karó a szívbe és én már halott is vagyok- magyarázta.

- Elviszel haza?- kérdeztem.

-Miért lett ilyen sietős?- kérdezte.

-Karót akarok faragni- mondtam nevetve.

-Haha. Vicces- grimaszolt.

-El akarok menni a Grillbe- mondtam.

-Elviszlek- csapott le az alkalomra, ezek szerint még is a nyakamon fog lógni.
-Azt mondtad, hogy nem fogsz a nyakamon lógni.
-Nem is fogok- válaszolta.
-Először Elenához vigyél- mondtam.
Kocsival mentünk el Elenáékhoz. Mikor beléptem az ajtón rögtön mentem fel az emeletre egyenesen Elena

szobájába.

-Szia, Lizi- futott megölelni engem- jól vagy?
-Persze. El akarok menni a Grillbe, ja és a bébiszitterem is velem jön- beszéltem és az ajtó felé mutattam, ahol Damon épp az ajtófélfának támaszkodott.
-Mikor lettetek ilyen jóba?- kérdezte Elena és hol engem, hol pedig Damont méregette.
-Nem lettünk jóba, csak őt nem lehet levakarni- válaszoltam nevetve- és Damon, ha nem haragszol most akár távozhatsz is.
-Nem, vigyáznom kell rád- mondta Damon.
-Öltözni fogok- magyaráztam és már a szekrény elé is léptem.
-Na látod, pont ezért maradok- nevetett.
-Tudod, hol maradsz te- mondtam dühösen és hozzá vágtam egy párnát.

-Végre neki tudtam állni átöltözni. Felvettem a kedvenc farmerom és tornacipőm és ehhez még felvettem egy fekete ujjatlant és egy szürke gombos kardigánt.
-Sietek haza- szóltam Elenára- ne aggódj értem, a rám szabadított bébiszitter velem lesz.

Elena elnevette magát, jól megölelgetett és már mehettem is. Még gyorsan magamhoz tettem a telefonomat, futottam le a lépcsőn. Damon hirtelen előttem termett, kivette a kezemből a telefont és szólt, hogy menjek már.
-Tessék elmentettem magam Damon néven- magyarázta és visszaadta- még mielőtt te tetted volna, nem valami kedves névvel.
-Hát tudtam volna mit írni névnek- nevettem.

Pár perc alatt odaértünk a Grillbe, Damon még kint maradt mert még Stefannal akart telefonon beszélni. Én bementem egyedül, rögtön a pulthoz vettem az irányt. Rendeltem magamnak kólát, hirtelen hangot hallottam mellőlem odafordultam és Mason Lockwood volt az. Szuper, ez még itt is itt van.
-Szia Liza!- köszönt rám vigyorogva. 
-Szia Mason!- köszöntem vissza, de fele annyira sem barátságosan mint ő.
-Lehet egy kérdésem?- kérdezte és közben még mindig idegesítően vigyorgott.
-Aha- válaszoltam és belekortyoltam a kólámba
-Te és Tyler egy párt alkottok?- kérdezte Mason, én meg kiköptem a kólámat.
-MI?- keltem ki magamból- NEM.
-De úgy néztetek ki ma- nézett rám vigyorogva.
- Pedig nem- válaszoltam.
-Kár tagadni- mondta.
-Bocs, de én most megyek- mondtam és már fel is ugortam a székről és mentem is kifelé.
 Kifelé menet nekimentem valakinek.
- Mi a baj? Hova mész?- kérdezte Damon.
- Az idegesítőbb Lockwood is itt van- válaszoltam dühösen.
-Mason vagy Tyler?- nézett rám.
-Találgathatsz- vágtam rá.
-Mason- bökte ki végül én meg csak rábólintottam.
-Szóval akár mehetünk is- mondtam még mindig dühösen.
-Ha annyira azt szeretnéd- mondta és vigyorogva folytatta,- de amint belépsz az ajtón a Gilbert házba feladataimnak vége. Úgy hogy tőlem is megválsz.
-Hála az égnek- néztem fel az égre.