2013. január 26., szombat

6. fejezet: Nem vagy te olyan rossz ember

- Legközelebb hozhatnál telefont- mondta szemrehányóan- Mióta követ téged?
- Hát mikor kifutottam az utcából, akkor vettem észre- válaszoltam- de azt hittem, hogy csak véletlenül ugyanerre futunk, de miután elkezdtem össze- vissza futni már kezdett feltűnő lenni.
- Oké- válaszolt- még jó, hogy pont erre jártam. Megköszönheted.
- Ugye nem Elena küldött, hogy ellenőrizz?- kérdeztem, ő csak vigyorgott.
- Nem is beszéltem vele, mióta eljöttem- mondta.
Hirtelen letért egy nagy ház felé, nem úgy tűnt, mint ha ez Elena háza lenne, sőt nem is az volt, Damon nem mondta, hogy hol vagyunk, ezért kénytelen voltam valamit mondani. De amúgy is kételkedtem benne, hogy Elenáék háza háromnegyed óra alatt ekkorára nőtt volna. 
- Már megbocsáss, de én nem itt lakom.
-Tudom, mert itt én lakok- nézett vigyorogva rám.
-És miért is hoztál ide?- kérdeztem, nem értettem, hogy ez mire jó.
-Bemutatom a házat- válaszolt vigyorogva.
-Ma mindenki mindent bemutat, mindenhova elvisz- hisztiztem- de én nem kérek senkit ilyenekre.
-Ki az a mindenki Parker?- nézett rám Damon.
-Tyler- válaszoltam.
-Mi?- kelt ki magából teljesen- te a Lockwoodokkal lógsz?
- Te velem ne beszélj így! Oké?- kiabáltam rá,- ja és nem kell rám vigyázni, azért mert én vagyok az új lány, mert még a végén hazamegyek.
- Oké. Gyere be! Idegesít a sipító hangod- szólt rám Damon dühösen.
Körbevezetett a házba, még a saját szobáját is bemutatta, egyedül Stefanét nem. Azért mert azaz ő területe meg, hogy ki tudja, mi hever a földön holtan. Oké, ez azért már Damontól is túl sok.

Leültünk a nappaliba, ő öntött magának, természetesen a kedvenc italát, ami nem a víz.
-Parker, kérsz?- emelte a magasba az üveget.
-Nem!- válaszoltam.
-Lécci, értem- nézett rám kiskutya szemekkel.
-Nem!- tiltakoztam újra- érted meg aztán tényleg nem, ch.
- Sértegess csak- mondta Damon.
-Figyelj,- magyaráztam- nem szoktam inni, és nem is itt veled fogom elkezdeni.
-Oké- válaszolt és egy művigyort varázsolt az arcára.
-Nagyon vicces vagy meg minden, de esetleg beszélhetnénk is.
-Miről akarsz?- nézett rám vigyorogva.
-Inkább vigyél haza, Elena már biztos aggódik- mondtam és felálltam a kanapáról, de Damon meg sem mozdult.
-Hívd fel- mondta vigyorogva.
-Te nagyokos hányszor kell elmondanom, hogy nincs nálam telefon- kiabáltam rá dühösen.
- Akkor, tessék,- vette ki zsebéből a telefonját és dobta felém- ajánlom, hogy elkapd!
Kikerestem Elena számát a névjegyzékben és már hívtam is, hamar felvette.
-Damon, mit akarsz?- beszélt a telefonba dühösen.
- Szia, Elena! Nem Damon vagyok- mondtam rögtön.
-Liz, úristen. Hol vagy? Hiába hívtalak nem jelentkeztél- hallottam Elena aggódó hangját.
- Jól vagyok, hál istennek Damon jókor jött.
- Mi történt?- kelt ki magából Elena.
-Alig kifutottam az utcából észrevettem, hogy valaki követ hál istennek Damon pont arra járt, most itt vagyok náluk, megmutatta a házat és beszélgetünk, most már biztonságban vagyok,- miközben beszéltem Elena felsóhajtott- amúgy megnyugodhatsz, jól végzi a feladatát.
Elena elnevette magát, megbeszéltük, hogy majd Damon hazavisz.
- Lizi, Elena nem örül annak, hogy velem vagy igaz? – kérdezte Damon.
-Hát, ebbe beletaláltál- mosolyogtam rá.
-Pedig én, nem akarlak bántani, tényleg- nézett rám komolyan- mindenki rossz embernek gondol, a saját öcsém sem örült annak, hogy én fogok rád vigyázni, háromszor húztunk sorsot.
-De inkább Elenát veszélyeztette volna?- kérdeztem döbbenten.
-Nem- rázta a fejét Damon- az pattant ki abból az okos fejéből, hogy egyszerre fog kettőtökre vigyázni, mert úgy is Elenával lenne, te pedig úgy is ott laksz. De szerintem ez őrültség, így felajánlottam, hogy vigyázok rád, de ő még mindig nem gondolta úgy, hogy ez jó ötlet. Ezért hozott két ceruzát, az egyik hosszabb volt a másik meg rövidebb, megegyeztünk, hogy aki a rövidebbet húzza, az vigyáz rád, aki a hosszabbat az Elenára, mind a háromszor kihúztam a rövidebbet, Stefan közben azon ügyködött, hogy hogyan beszélhetne le a vigyázásról, de a végén megelégeltem. Esküszöm, ha még egyszer kihúzatta volna velem a ceruzákat, akkor leszúrom vele.
- De nem szúrtad le- mondtam és megveregettem a vállát.
- Egy hajszál választott el tőle- válaszolta dühösen.
-De nem tetted meg- mondtam és rá mosolyogtam.
-Nem tudom miért vagy most ilyen kedves- mondta Damon.
-Mert kedves vagyok?- néztem rá furán.
-Oké témaváltás… Nem vagy valamire kíváncsi?- dobta fel ötletét.
- Én erre a vámpíros dologra vagyok kíváncsi- mondtam, mire Damon fintorogva reagált és felugrott.
-Oké, ha téged ez annyira érdekel, akkor én mesélek neked- válaszolt,- mert én olyan jó fej vagyok.
- Persze,- nevettem el magam, mire ő felhúzta a szemöldökét.
-Harapok ám- összekocogtatta a fogait- úgy, hogy ne provokálj, rosszul jönnél ki belőle.
- Engem te ne fenyegess- vigyorogtam rá.
- 1840-ben születtem- kezdett beszélni Damon- az őrült Katherine akkoriban már vámpír volt, mindkettőnkkel játszadozott, apánk megtudta, hogy ő micsoda és elkapta, én és Stefan ki akartuk szabadítani, de apánk lelőtt minket. Mivel Katherine vérével a szervezetünkben haltunk meg, vámpírok lettünk.
- Ez hogy működik?- kérdeztem rá.
-Csak úgy leszel vámpír, ha iszol embervért, én nem akartam ilyen lénnyé válni, nem akartam befejezni az átváltozást, úgy tudtam, hogy Katherine halott, bár az lenne. Stefan ivott embervért és ő győzött meg róla, hogy én is így cselekedjek- folytatta.
-Én azt gondoltam, hogy te lettél hamarabb vámpír- mondtam.
-Aha, én vagyok a vad és gonosz báty. És tudod mi a vicces?- válaszként megráztam a fejem- ő gyilkolt én át sem akartam változni, most meg én vagyok a gonosz ember.
-Szerintem nem vagy te olyan rossz ember- mondtam és úgy gondoltam, hogy most én megölelgetem őt.
Így is cselekedtem, ő ezen nagyon meglepődött, de végül is viszonozta az ölelést.
- Nem tudom, miért kapom, de jól esik- nevette el magát Damon.
-Meg lehet benneteket ölni?- kérdeztem Damon nagyon ledöbbent.
-Miért meg akarsz ölni?- kérdezte döbbenten.
- Dehogy- nevettem el magam- egy légynek se tudok ártani.
-Fából készült karó a szívbe és én már halott is vagyok- magyarázta.
- Elviszel haza?- kérdeztem.
-Miért lett ilyen sietős?- kérdezte.
-Karót akarok faragni- mondtam nevetve.
-Haha. Vicces- grimaszolt.
-El akarok menni a Grillbe- mondtam.
-Elviszlek- csapott le az alkalomra, ezek szerint még is a nyakamon fog lógni.
-Azt mondtad, hogy nem fogsz a nyakamon lógni.
-Nem is fogok- válaszolta.
-Először Elenához vigyél- mondtam.
Kocsival mentünk el Elenáékhoz. Mikor beléptem az ajtón rögtön mentem fel az emeletre egyenesen Elena
szobájába.
-Szia, Lizi- futott megölelni engem- jól vagy?
-Persze. El akarok menni a Grillbe, ja és a bébiszitterem is velem jön- beszéltem és az ajtó felé mutattam, ahol Damon épp az ajtófélfának támaszkodott.
-Mikor lettetek ilyen jóba?- kérdezte Elena és hol engem, hol pedig Damont méregette.
-Nem lettünk jóba, csak őt nem lehet levakarni- válaszoltam nevetve- és Damon, ha nem haragszol most akár távozhatsz is.
-Nem, vigyáznom kell rád- mondta Damon.
-Öltözni fogok- magyaráztam és már a szekrény elé is léptem.
-Na látod, pont ezért maradok- nevetett.
-Tudod, hol maradsz te- mondtam dühösen és hozzá vágtam egy párnát.

-Végre neki tudtam állni átöltözni. Felvettem a kedvenc farmerom és tornacipőm és ehhez még felvettem egy fekete ujjatlant és egy szürke gombos kardigánt.
-Sietek haza- szóltam Elenára- ne aggódj értem, a rám szabadított bébiszitter velem lesz.

Elena elnevette magát, jól megölelgetett és már mehettem is. Még gyorsan magamhoz tettem a telefonomat, futottam le a lépcsőn. Damon hirtelen előttem termett, kivette a kezemből a telefont és szólt, hogy menjek már.
-Tessék elmentettem magam Damon néven- magyarázta és visszaadta- még mielőtt te tetted volna, nem valami kedves névvel.
-Hát tudtam volna mit írni névnek- nevettem.

Pár perc alatt odaértünk a Grillbe, Damon még kint maradt mert még Stefannal akart telefonon beszélni. Én bementem egyedül, rögtön a pulthoz vettem az irányt. Rendeltem magamnak kólát, hirtelen hangot hallottam mellőlem odafordultam és Mason Lockwood volt az. Szuper, ez még itt is itt van.
-Szia Liza!- köszönt rám vigyorogva. 
-Szia Mason!- köszöntem vissza, de fele annyira sem barátságosan mint ő.
-Lehet egy kérdésem?- kérdezte és közben még mindig idegesítően vigyorgott.
-Aha- válaszoltam és belekortyoltam a kólámba
-Te és Tyler egy párt alkottok?- kérdezte Mason, én meg kiköptem a kólámat.
-MI?- keltem ki magamból- NEM.
-De úgy néztetek ki ma- nézett rám vigyorogva.
- Pedig nem- válaszoltam.
-Kár tagadni- mondta.
-Bocs, de én most megyek- mondtam és már fel is ugortam a székről és mentem is kifelé.
 Kifelé menet nekimentem valakinek.
- Mi a baj? Hova mész?- kérdezte Damon.
- Az idegesítőbb Lockwood is itt van- válaszoltam dühösen.
-Mason vagy Tyler?- nézett rám.
-Találgathatsz- vágtam rá.
-Mason- bökte ki végül én meg csak rábólintottam.
-Szóval akár mehetünk is- mondtam még mindig dühösen.
-Ha annyira azt szeretnéd- mondta és vigyorogva folytatta,- de amint belépsz az ajtón a Gilbert házba feladataimnak vége. Úgy hogy tőlem is megválsz.
-Hála az égnek- néztem fel az égre.


2013. január 22., kedd

5. fejezet: Vámpírok és más furcsaságok


Sziasztok! Lassacskán azok a komik is jöhetnének... Két komi és már holnap hozok új részt, de ha nem lesznek komik akkor csak pénteken:)) Üdv: Amy.:)) 
-Elena menj innen- utasította Jeremy, az egy kezével az ajtó felé mutogatott a másikkal a hátamat simogatta.
-Jeremy beszélnem kell vele- mondta Elena.
- Nem kell- vágta rá dühösen Jeremy.
- Jeremy nyugodj, meg- mondtam szipogva- beszélek vele.
Már majdnem mindketten elhagytuk a szobát, amikor Jeremy utánunk szólt:
- És Elena… – kezdett bele mondandójába, Elena hátra fordult- MINDENT mondj el!
Elena csak bólintott, nem tudom mire célzott, mert célozni akart valamire, mert a mindent szót nagyon kihangsúlyozta, de szerintem Elena tudta, hogy miről van szó. Elena bezárta szobájának ajtaját és mindketten leültünk az ágyra. Már nem tűnt olyan idegesnek, mint eddig, most csak szomorúan nézett maga elé.
-Lizi, sajnálom- mondta és rám nézett bűnbánóan. 
Ránéztem Elenára és csak bólintottam egyet. Gondolom, nem ennyit szeretne, és ahogy gondoltam már beszélt is tovább.
- Kivel töltötted a napot?
- Tylerral- válaszoltam, de Elena is bevágta a furcsa arcot, amit már megszokhattam.
-Lockwood?- kérdezte döbbenten.
 Jeremynek azt mondtam, hogy ha valaki még egyszer megkérdezi, hogy Tyler Lockwood, annak kitekerem a nyakát, de most meggondoltam magam. Nem tudnék én senkit bántani. Elenának meg aztán végképp nem tudnék ártani.
-Igen, Tyler Lockwood- válaszoltam, Elena döbbenten bámult rám.
-Aha- csak ennyit tudott kinyögni és a döbbenet még mindig nem tűnt el az arcáról.
-Mi baja van mindenkinek, akinek csak megemlítettem, hogy Tyler Lockwoodal töltöm a napot?  Mindenki ugyanilyen arcot vágott, mint Te, ez már kezd idegesítő lenni- beszéltem kétségbeesetten- miért?
- Veled nem volt goromba, bunkó vagy bármi más?- kérdezte, közben végig az arcomat bámulta.
-Nem- válaszoltam- csak a Grillben volt bunkó, mikor bemutattad nekem.
-Ezért furcsálltam, hogy felajánlotta, hogy elkísér téged- válaszolt- és az már tényleg fura, hogy ma meg vele voltál.
-Oké, elhiszem- nevettem el magam, végre már Elena arcán is megjelent egy mosoly.
- Miért voltál ilyen… ilyen… Fura velem?- miközben beszéltem arcáról lefagyott a mosoly.
-Féltem, hogy bajod esik- válaszolt és nyelt egyet.
-De mégis milyen bajom eshetne?- kérdeztem- Ez csak Mystic Falls.
-Hát pont ez a baj- válaszolta.
- De most akkor elmondod?- kérdeztem,csak rábólintott.
- Igazából nem tudom, hol kezdjem- mondta.
- Elena, természetesen az elején - mondtam, de ő még mindig nem szólalt meg.
-Nem tudom- válaszolta, felugrott és elkezdett fel-alá járkálni a szobában.
-Elena, mond már- kiabáltam rá idegesen, ő ijedten rám nézett.
-Rendben- válaszolt- ez a város nem olyan veszélytelen, mint gondolod- magyarázta én meg csak bámultam rá döbbenten, nem tudtam mit akar ebből kihozni- olyan természetfeletti.
-Nem kell ijesztgetned- felnevettem, de ő még mindig komolyan nézett rám- nem fogok késni, időbe fogok hazajönni, csak ne beszélj nekem ilyenekről. Oké?
- De Liz, nem hazudok,- na, ettől féltem, mikor már azt mondja, hogy „De Liz, én nem hazudok” akkor ott már nagy a baj. Megint arra várok, hogy esetleg azt mondja, hogy Liz csak vicc volt, de szokás szerint nem ez történt.
-Szóval, ha ez természetfeletti- kezdtem bele a kérdésembe,- akkor itt nem csak emberek élnek igaz?
- Ez így igaz, nem csak emberek- válaszolt szomorúan- pont ez a gond.Azért voltam hisztis, mert azt hittem, hogy találkoztál Stefan bátyjával, tudod ő elég gonosz.
-Elena, én most elmegyek aludni, elég információ volt mára- mondtam és már álltam is fel és távozni készültem.
-Maradj itt- szólt utánam Elena.
- Jó nekem a kanapén-válaszoltam- hidd el.
Lementem a lépcsőn egyenesen a nappaliba mentem. Egy alakot láttam kirajzolódni a sötétben, odamentem a kanapéhoz, Jeremy rám vigyorgott.
-Na, megbeszéltetek mindent?- kérdezte.
-Ja. Csak elég zavaros- nyeltem egyet, majd vigyorogva ránéztem Jeremyre- de te erről tudtál és nem szóltál?
-Tudtam, igen- válaszolt én meg elkezdtem őt bökdösni-, ja, amúgy Elena feladata volt, hogy elmondja neked, nem az enyém.
Jeremy tíz perc után elment, mert már ő is nagyon fáradt volt. Visszamentem az emeletre lezuhanyozni és pizsamát venni. Hiába voltam álmos, sokáig forgolódtam, nem hagytak aludni az Elena szájából elhangzott szavak. Nekem is pont ilyen helyre kellett költöznöm.
Tizenegykor keltem csengetésre. Hallottam, hogy valaki kinyitja az ajtót.
-Szia, Elena! Lizi otthon van? Nem veszi a telefont- hallottam Tyler hangját.
-Még alszik- válaszolta Elena, hallottam, hogy Tyler nevet.
- Jaj, Elena! Ne etess már!
Magamra terítettem a takarót és elindultam az ajtó felé, még mielőtt egymás torkának esnének. Lassan csoszogtam az ajtóhoz, Elena már észrevette, hogy odatartok.
-Jó reggelt!- motyogtam álmos hangon.
Elena félre állt az ajtóból és mosolyogva elindult fel az emeletre. Én odaálltam Tyler elé és rámosolyogtam.
-Sikerült kibékülni?- kérdezte Tyler mosolyogva, majd belépett az ajtón és becsukta maga mögött.
-Aha- válaszoltam.
-Nem megyünk egyet sétálni? Amúgy a válaszod nem volt valami biztató, csak, hogy tudd.
-Nem- vágtam rá gondolkodás nélkül, Tyler nagyon meglepődött, na, erre ő sem számított, tudok még meglepetést okozni.
-Miért nem akarsz sétálni?- kérdezte.
- Mert pizsamában vagyok- mutattam az öltözékemre és röhögve folytattam- most keltem fel.
-Oké én ide most leülök- mutogatott a lépcsőre- és megvárom, míg elkészülsz.
Dühösen néztem Tylerre, de ő csak nevetni tudott ezen. Felrohantam Elena szobájába, becsaptam az ajtót. Elena ettől annyira megrémült, hogy leesett az ágyról, szegény csak pislogott. Elkezdtem nevetni, közben odamentem és felsegítettem őt.
- Oké ez fura volt- mondta és elnevette magát.
-Tyler a lépcsőn ül és rám vár- magyaráztam.
-Most már érthető a viselkedésed- mosolygott rám Elena.
Dühösen odarohantam a szekrényhez és kikaptam belőle egy virágos ruhát, fekete szandált vettem hozzá és egy fekete napszemüveget, volt hozzá illő fekete táskám, de az most nem kellett.


Tíz perc múlva már felöltözve mentem le a lépcsőn.
-Gyorsan elkészültél- mondta Tyler.
- Köszönöm, köszönöm- mondtam nevetve és meghajoltam.
- Amúgy jól nézel ki- mondta Tyler.
- Na, szóval miért is kellett ennyire sietnem?- tértem rögtön a lényegre.
- Hát, nem is tudom- mondta nevetve.
- Oké- válaszoltam- gondolom, azért mert azt hitted, hogy azért nem veszem a telefont, mert le akarlak rázni és meg akartál róla bizonyosodni, hogy ez történik-e.
Jól beletaláltam, mert Tyler csak bólogatott, szólásra nyitotta a száját:
- Most akkor szent a béke Elenával?- kérdezte.
- Aha, csak elég zavaros, amiket mondott, de mindegy- válaszoltam és legyintettem, jelzésképp, hogy váltsunk témát
- Oké- legyintett, de látszott rajta, hogy ez a téma még nincs lezárva.
-Tyler- mondtam a nevét, mire rám nézett- te még nem is meséltél magadról.
Feltűnt, hogy én már annyi mindent elmeséltem magamról, róla pedig szinte semmit nem tudok, magától nem beszélt, nekem meg nem hagyott alkalmat, hogy kérdezzek.
-Mit szeretnél tudni?- kérdezte.
-Család?- néztem rá- Vagy bármi.
-Anya a város polgármestere Carol Lockwood, apám nem rég halt meg. A nagybátyám, apa testvére, Mason Lockwood itt van a városban- magyarázta.
-Aha.
- Na és hogy tetszik a város?- érdeklődött.
- Hát csak a Grillben voltam, Elenáék házát is láttam már- nevettem el magam- szóval nem is láttam a várost.
- Ez ellen könnyen tehetünk- mondta vigyorogva Tyler.
- Igen?- kérdeztem és rá néztem.
-Bemutatom a várost- mondta vigyorogva, próbáltam tiltakozni, de figyelmen kívül hagyta.
-Tyler- tiltakoztam- nem kell.
-Szerintem kell- mondta.
-Tyler nem kell pazarolnod rám az idődet, nem kötelességed az új lányra „vigyázni”, senki nem várja el. Nem kell bemutatnod a várost, meg beszélned sem kell velem, nem kötelességed- magyaráztam, de őt ez egy cseppet sem érdekelte.
-Liz nekem ez nem időpazarlás, én ezt szívesen csinálom- mondta mosolyogva.
-Úgy látszik, nem győzlek meg arról, hogy nem kell velem lenned- néztem rá mosolyogva.
- Én már csak ilyen vagyok- mondta.
Két órát sétáltunk, minden zugát megmutatta a városnak, már az ő házuk következett. Szerette volna megmutatni, hogy én is tudjam, hogy ő hol lakik. Először a ház körül sétálgattunk. Gyönyörű volt a ház és nagyon nagy legalábbis kívülről.
-Gyere- Tyler elkezdett a bejárati ajtó felé húzni- körbe vezetlek a házban.
Még csak beléptünk a házba, de már akkor nagyon gyönyörűnek tartottam. Minden termet megmutatott, utána haza akart kísérni, már az ajtónál álltunk, mikor jött egy mosolygós nő.
-Sziasztok!- köszönt nekünk, majd megköszörülte a torkát, szerintem ez volt a jelzés Tylernek, hogy mutasson be engem. Ő rögtön kapcsolt és megszólalt.
-Anya, ő itt Liza Parker, Elena barátja, most költözött a hozzájuk- magyarázta Tyler.
- Szia, Carol vagyok- nyújtott kezet- Tyler anyukája.
- Jó napot- köszöntem és kezet fogtunk.
- Anya, mi most megyünk- szakította félbe a beszélgetést Tyler.
Alig kiléptünk a házból valaki megint jött felénk.
-Sziasztok!- köszönt az imént feltűnt idegen majd Tylerre vigyorgott és fejével felém mutatott. Tyler egy szúrós pillantással válaszolt.
-Lizi, ő itt a nagybátyám Mason Lockwood- mutatta be nekem az ismeretlent.
- Szia,- nyújtott kezet- és te?
- Liza Parker- válaszoltam, kezet fogtunk- most költöztem Gilbertékhez.
- Hát, Liza. Nagyon örülök, hogy megismertelek- mondta mosolyogva a nagybácsi.
- Én is nagyon örülök, hogy megismerhetem- válaszomra a nagybácsi felhúzta a szemöldökét.
- Semmi megismerhetem,- mondta- szólíts Masonnek és semmi magázás- tiltakozott.
-Oké, akkor örülök, hogy megismertelek, Mason- mondtam nevetve, mire Mason csak rám mosolygott.
Tyler megköszörülte a torkát, mire Mason vette a lapot és lelépett, elsőre nem volt annyira szimpatikus, szóval nem bántam. Megkértem Tylert, hogy kísérjen haza, mert beszélni szerettem volna Elenával. Tyler csak annyit mondott, hogy még mielőtt a család tagjai jöttek volna ez volt a terve. Húsz percbe telt hazaérni, elköszöntem Tylertől és már mentem is be. Körbe se néztem lent, csak rohantam fel az emeletre, Elena szobájáig meg sem álltam, csak berohantam kopogás nélkül. A szobában hárman voltak és nagyon jól szórakoztak, mikor benyitottam ijedten rám kapták tekintetüket. Elena, Stefan és a harmadik emberről fogalmam sem volt.
- Ő bocsi, nem akartam zavarni- sajnálkoztam és már csuktam is be az ajtót, de Elena még utánam kiabált.
-Liz! Mit szerettél volna?
-Ja, csak folytatni a tegnapi beszélgetést- válaszoltam.
-Azt előttünk is megbeszélhetitek- hallottam Stefan hangját.
Kinyitottan az ajtót és bementem a szobába, leültem Elena mellé az ágyra.
-Szóval?- kérdezte Elena, válaszként csak az ismeretlen negyedik biccentettem.
- Ő a bátyám- szólalt meg Stefan- előtte beszélhetsz.
-Ja, Damon vagyok- intett a negyedik, idétlen vigyor kíséretében, inkább megjátszott volt, mint valódi mosoly- Öcsi, megtisztelő, hogy bemutatsz.
-Hát örülhetsz- válaszolt Stefan egy műmosoly kíséretében.
-Oké, inkább beszéljünk- szólalt meg az eddig néma Elena, összecsapta tenyerét.
-Liza, mire vagy kíváncsi?- kérdezte Stefan, ennyit még nem beszélt mióta ismerem.
-Gondolom, azért akarsz beszélni, mert elhitted, amit beszéltem neked tegnap- jelentette ki Elena, én csak rábólintottam.
- Ez a város- kezdett bele Stefan, de valaki közbevágott.
-Most mit dumáltok ennyit?- kérdezte felháborodva Damon- Nem lehetne egyszerűen azt mondani, hogy Liza én vámpír vagyok?!
Elena és Stefan dühösen néztek rá, ha szemmel ölni lehetne, ő már rég holtan feküdne.
- Nekem jobban tetszik bevezető szöveggel- mondtam.
-Oké, akkor hallgassuk Stefan szövegét és még tíz év múlva is itt fogunk tartani, hogy ez a város nem hétköznapi- jelentette ki Damon és nevetve folytatta,- ja és rajtatok meglátszik az idő.
-Damon!- kiabáltam rá, ő csak döbbenten pislogott rám- nem tudnátok egy percig normálisan viselkedni?!
-De persze,- mondta még mindig döbbenten Damon.
-Oké, szuper- mondtam boldogan.
-Én és az öcsém- kezdett bele- ebben a városban születtünk már nagyon régen, mi…
-Vámpírok vagyunk- mondták kórusban a testvérek.
-Oké- csak ennyi tellett tőlem, rezzenéstelen arccal néztem magam elé, ők meg szomorúan figyelték az arcomat, mindhárman engem bámultak.
-Minden oké?- kérdezte Damon.
-Ja. Persze csak most tudtam, hogy egy vámpírokkal teli szobában ülök. Mégis mit kellene csinálnom?-kérdeztem.
-Teljesen normális reakció- mosolygott Damon- akár el is futhatsz, csak az a baj, hogy gyorsabb vagyok.
- Nem futok el. És mi van a Nappal?? Nincs rátok hatással?- kérdeztem, már érezték mit akarok kérdezni, mert Damon mosolygott.
-Alkonyatot elolvastad?- kérdezte fintorogva Damon.
-Aha- bólogattam- miért? Igaz, ami le van benne írva?
-NEM! Az egy nagy HAZUGSÁG- mondta kihangsúlyozva a hazugság szót, végre valaki úgy, gondolkozik, mint én. Utálom azt a könyvet, szerintem ez az egész egy nagy hülyeség.
-Oké! Most megnyugodtam- válaszoltam és grimaszolva folytattam- utálom azt a könyvet.
- Akkor jó–nevetett Damon.
-Visszatérve Nap- kezdte Stefan- elégünk.
- De akkor hogyan?- kérdeztem, de Damon közbe vágott.
- Közlekedünk a napon?- csak bólintottam- ez egyszerű.
-Ezzel- mondta Stefan és a kezembe nyomta a gyűrűjét.
-Aha- válaszoltam és közben alaposan megnéztem a gyűrűt.

-Oké- kezdtem bele, meg akartam kérdezni amit már régóta bökte a csőrömet- Valami más lény amiről tudnom kell?
- Van- válaszolt Elena- majd idővel megismered őket.
-Amúgy miért mondtátok el?- kérdeztem- Végül is titkolhattátok volna.
- Jobb, ha tőlünk tudod- válaszolt Damon.
- És nem vagy hülye, megérted- folytatta Stefan.
Ránéztem Elenára, de nem szólt semmit, mikor észrevette, hogy őt nézem megszólalt.
- Rám ne nézz- a fiúk felé mutogatott- amúgy én is elakartam mondani, mert te megérted az ilyen dolgokat, vagyis reménykedtem benne.
-Verbénával tudsz az igézés ellen védekezni- mondta Stefan.
 Ezt a mondatot nem értettem, csak bámultam rá, hátha esetleg kiegészíti, de nem így történt.
- Stefan, te a magyarázások híve vagy- mondta gúnyolódva Damon-  mégsem értette a mondatot, hát gratulálok.
Stefan bevágott egy grimaszt, Elena pedig a kezembe nyomott egy karkötőt.
-Verbénás karkötő- nyújtotta át- szeretném, ha viselnéd.
-Verbéna?- néztem rá értetlenül, valaki már igazán elmesélhetné, hogy mi az.
-Ti szerencsétlenek, nem veszitek észre, hogy nem érti?!- kelt ki magából Damon- Ja, amúgy az az egyetlen olyan dolog, ami hat ránk.
- Aha- válaszoltam, végre valaki próbálkozik- és ezt, hogy kell érteni?
-Ez egy gyógynövény- magyarázta- ha hozzá érünk megéget, vagy ha a szervezetünkbe jut. Elkábít. Ha valaki vérét isszuk, akinek a szervezetében verbéna van, akkor kábultan esünk össze.
-Damon, szerintem magyarázhatnád, kevésbé gyomorforgatóan- szólt közbe Stefan.
-Öcsi, te maradj csöndben, ha rajtad múlva még mindig nem tudná mi az a verbéna- szólt rá az öccsére.- Na szóval ott hagytam abba, hogy verbéna. Ha hordani fogod a karkötőt, akkor a vámpírok nem tudnak megigézni. Megigézés... rád néznek és a szemedbe mondják, hogy mit akarnak és te azt fogod csinálni, de ha verbénás ékszer van rajtad vagy verbéna van a szervezetedben akkor ez nem működik.
- Köszönöm- néztem rá Damonre.
- Nincs mit.
-Na és akkor beszéljünk a problémáról- kezdett bele Damon.
Elena velem együtt csak pislogott nem értettük, hogy miről van szó. Stefan csak nyelt egyet, ezek szerint ő tudja.
-  Na jó, mondjátok el, hogy mi van- mondta Elena, de csak nem akartak megszólalni- MOST!
- Az őrült exünk a közelbe rohangál- mondta Damon, Elena arca erre teljesen elfehéredett.
- Na jó, nem értem , hogy mi a gond- kezdtem bele- esetleg el is mondhatnátok.
- Katherine is vámpír és ha valamit akar azt eléri- mondta Stefan.
- Szóval most akkor mit csinálunk?- kérdeztem
-Én Elenára figyelek, Damon pedig rád, ja és nem vitatkozunk Elena- mondta Stefan- Damonnel már megegyeztünk, csak háromszor húztunk sorsot.
-Szerintem rám nem kell vigyázni- mondtam és közben zavaromban felnevettem- nem vagyok gyerek.
-Oké- mondta Damon- nem is fogok a nyakadon lógni, ha valami gond van akkor hívj- állt fel Damon, kezembe nyomott egy papírt és kiment a szobából.
Stefan még elköszönt Elenától és ő is ment Damon után. Elena rám nézett és megszólalt:
-Liz, ugye  jól vagy?- kérdezte az aggódó Elena.
-Persze, de hamarabb is elmondhattad volna- magyaráztam nevetve és megöleltem Elenát- de nem értem miért kell őrizni engem.
-Hidd el, jobb így- mondta Elena- engem csak az zavar, hogy Damon fog rád vigyázni.
-Akkor se vagyok kisgyerek- mondtam nevetve.-Futni elmehetek?- kérdeztem és kiskutya szemekkel bámultam Elenára.
-Egyedül?- kérdezett vissza.
-Igen- mondtam, ő rábólintott.
- Nem örülök, de úgy sem tudlak megállítani- szólt még rám.
Gyorsan elkészülődtem, felvettem a szokásos futóruhám ami egy fekete nadrág, egy fekete ujjatlan felső és egy szürke pulcsi volt. Ja és a fekete tornacipőm.


Elindultam futni, egyedül. Két utcával odébb jártam, mikor észrevettem, hogy valaki fut utánam, egy női alakot ismertem fel. Elkezdtem gyorsabban futni, nagyon messze voltam Elenáék házától, telefonom nem volt. Egyszer csak egy autó lassított le mellettem és lehúzta az ablakot. Damon volt az. Nagyon örültem.
- Hát te?- kérdezte- kiköpöd a tüdőd, jól vagy?
-Jól voltam, de valaki követ engem- ijedten rám nézett.
- Ülj be- utasított, én így cselekedtem- amúgy miért nem hívtál?
- Nincs telefonom- válaszoltam- épp futok.Tudod! Futóruha! Azért van rajtam.
Úgy magyaráztam mintha egy kis gyerek lenne. 

2013. január 20., vasárnap

4. fejezet: Bujkálás

Sziasztok! Siettem, ahogy tudtam. Kommenteljetek, véleményeket várok:)) Remélem tetszik:) Amy♥


Fél órával később már a kocsiban ültünk, Tyler a kocsi hátsó üléséről előhalászott egy szürke pulóvert és a kezembe adta.
-Tessék.
- Köszönöm- megköszöntem és felvettem a ruhadarabot, a pulóver alól még egy kicsit kilógott a rövidnadrágom, nagyon viccesen festett.
Fél órával később már Elenáék háza előtt álltunk, remélem Elena nincs itthon, ha pedig otthon van, akkor remélem, hogy már megnyugodott, vagy nem vesz észre.
- Köszönöm ezt a napot- mosolyogtam Tylerra- nagyon jól éreztem magam.
-Örülök, hogy jól érezted magad- mondta mosolyogva.
- Pulóvereddel mi legyen?- kérdeztem és az említett ruhadarabra mutogattam.
- Maradjon nálad, majd legközelebb odaadod, ha lesz legközelebb, mondjuk, ha rajtam múlik, akkor lesz- mondta mosolyogva.- Amúgy neked jobban áll- mutatott rám, pont szálltam ki az autóból és látszott, hogy milyen nagy, Tyler nagyon jól szórakozott.
- Haha, nagyon vicces- grimaszoltam.
- Megadnád a számod?- kérdezte és a zsebéből kivette a telefonját.
Lediktáltam a számom és elköszöntem, elindultam be. Nem akartam Elenával találkozni. Beléptem az előszobába és Elena kardigánja a fogason lógott, szuper otthon van,a szobájába nem mehettem. Gondolkoztam hova menjek, elmélkedésemből Jenna hangja szakított ki.
-Liza, szia! Milyen napod volt?
- Szia! Jó napom volt- miközben válaszoltam láttam, hogy Jenna mosolyogva méreget, majd megszólal.
-Gondolom az nem a tiéd- nevetett.
-Honnan tudtad? – kérdeztem nevetve, de nem hagyta, hogy tereljek.
- Ügyes próbálkozás, de nem sikerült- nevetett,- na, kié?
-Tyleré, vele töltöttem a napot,- ahogy ezt elmondtam Jena arcáról lefagyott a mosoly
- Lockwood?- kérdezte döbbenten.
-Igen Jenna, Tyler Lockwood, baj?- kérdésem elég bunkóra sikerült, elegem van már abból, hogy mindenki megkérdezi, hogy Lockwood? Miért hány Tylert ismernek?
-Nem csak meglepődtem. Na és mit csináltatok?- folytatta tovább Jenna.
-Elvitt ilyen szép helyre, erdőnek nem nevezném, csináltam pár képet- magyaráztam.
-Még fotózol?- kérdezte és elmosolyodott.
-Igen- válaszomat Jenna telefon csörgése szakította meg.
-Bocsi- kért bocsánatot, felvette a telefont és elvonult a konyhába.
Úgy döntöttem, hogy megnézem Jeremyt, csak nehogy találkozzak Elenával, miközben a Jeremyhez tartok.
Bekopogtam Jeremy szobájába, reméltem, hogy bent van és hál Istennek bent volt.
-Gyere be!- kiabált Jeremy.
-Helló- köszöntem vidáman
-Szia!- köszönt hatalmas vigyorral.
-Az- mutatott a pulcsimra- Lockwoodé?
-Igen Jeremy, Tyleré- válaszoltam bunkón- esküszöm, az aki ma még egyszer megkérdi, hogy Tyler Lockwood, annak kitekerem a nyakát.
-Tyler Lockwood- mondta Jeremy nevetve, elnevettem magam- oké te akartad- elkezdtem Jeremy oldalát böködni, de ő egy ügyes mozdulattal lefogta mindkét karomat-, na, most mit csinálsz?
-Békén hagylak, csak engedj már el- kérleltem, ő így cselekedett.
-Hogy telt a napotok?- kérdezte, de nem úgy nézett ki, mint akit ez érdekel egy csöppet is, mert a takaróval játszott.
-Hát ilyen erdőhöz hasonlító helyen voltunk- magyaráztam lelkesen, de mikor megláttam, hogy Jeremy még mindig a takarójával játszik, jól oldalba vágtam, ő fájdalmasan rám nézett, én pedig folytattam tovább- csináltam pár képet.
-Mutasd!- mondta lelkesen- Ezek nagyon jók.
-Köszönöm- mondtam.
Már vagy egy tíz perce csak ültünk szótlanul egymás mellett, mikor Jeremy megszólalt:
- Nem akarsz elmenni a Grillbe?- kérdezte lelkesen.
- De- vágtam rá hatalmas vigyorral, de egyszer csak eszembe jutott, hogy mi lesz, hisz ilyen ruhában mégsem mehetek.
- De nem ilyen cuccban akarsz jönni?- kérdezte fintorogva Jeremy, mintha csak bele látna a fejembe.
- Gondolod, hogy most átmegyek Elena szobájába, és … Szia Elena! Én most épp készülök elmenni, különben ez ám nem egy fiú pulcsija- vázoltam fel, Jeremy csak egy nevetéssel válaszolt.
-Jó, valahogy kicsempészlek- mondta vigyorogva- figyeld a telefonod, ha sikerül valami írok egy üzenetet.
Jeremy kiviharozott a szobából, hallottam, ahogy lerohan a lépcsőn. Három perc múlva üzenetet kaptam.
Elena épp most ment el, öltözz át gyorsan, de SIESS!!!
                                                Nem fogok sokáig várni ám. :D
Átrohantam Elena szobájába. Kikaptam a szekrényből a kedvenc farmeromat és szürke LOVE Londonos pulcsim és a fekete tornacipőm. Otthon is mindig tornacipőt és szandált hordtam.  A kedvenc ruhadarabom pedig a nadrág, nem szerettem a szoknyákat én inkább olyan fiúsan szerettem öltözködni.  Pár perc alatt elkészültem és már rohantam is le. Vittem Tyler pulcsiját is.   
-Szerinted Tyler ott lesz a Grillben?- kérdeztem Jeremytől.
-Mindig ott van- válaszolt Jeremy és megvonta a vállát.


Leültünk egy eldugott asztalhoz, tökéletesen ráláttunk az ajtóra, szóval, ha Elena belép, mi látjuk meg hamarabb és van időnk kitalálni egy tervet. Jeremy elment rendelni, alig hogy visszatért két ismerős arc lépett be az ajtón, megláttak minket és elindultak felénk, ha ők ilyen hamar észrevettek minket, akkor Elena is észre fog, mégsem olyna jó ez a terv.
-Sziasztok- köszönt Matt és leült Jeremy mellé, Tylernek mellettem maradt helye.
- Szia Lizi- köszönt vidáman Tyler.
- Szia Matt- Jeremy lepacsizott Mattel, Tylernek pedig köszönésképpen odabiccentett egyet- Lockwood.
Tyler is egy bólintással válaszolt és ő is hozzátette, hogy Gilbert.
- Tyler. Ezt visszahoztam neked- mutattam a pulcsira és a kezébe adtam.
- Elena aggódik érted- nézett rám Matt.
-Ő kezdte ezt, ahelyett, hogy beszélne velem, erről- válaszoltam.
 Az ajtó felé néztem és megpillantottam Elenát és gyorsan bebújtam az asztal alá.
-Liz beléd meg mi ütött?- kérdezte röhögve Tyler.
- Elena felénk jön- válaszolt Jeremy.
- Szuper- morogtam az asztal alól- engem nem láttatok ma, nem tudjátok hol vagyok.
- Sziasztok srácok- köszönt Elena, aki időközben odaért hozzánk- ti egy asztalnál?- gondolom Jeremyre és Tylerre célzott, nekem is feltűnt, hogy nem barátok.
- Szia, Elena- köszöntek a fiúk kórusban, hál istennek már nem nevettek, ha nevettek volna, akkor szerintem Elena elkezdett volna gyanakodni, mivel nem hülye.
-Nem tudjátok, hogy hol van Liz?- kérdezte aggódóan.
-Hát Elena- kezdett bele Tyler- itt nincs.
- Köszönöm Tyler, nagyszerű megállapítás- mondta Elena dühösen és felnevetett közben, én az asztal alatt alig tudtam visszafogni a nevetést.
-Otthon- jelentette ki Jeremy- órák óta otthon bujkál, mert nem akar veled találkozni.
- Köszönöm, Jeremy- a fiúk fellélegeztek. 
Elena már távozni akart, gondolom, haza, hogy megkeressen.Felsóhajtottam és majdnem feldöntöttem az asztalt, ilyen szerencsétlen nem lehetek, észre fog venni.
-Jaj, de ügyetlen vagyok- kiáltott fel Matt- majdnem felborítottam az asztalt.
Elena nevetett, majd elköszönt és elment.
-Veszély elhárult- jelentette ki Jeremy.
- Tiszta a levegő- mondta Matt is.
- Előjöhetsz- nyújtott kezet Tyler és kisegített az asztal alól.
- Köszi fiúk- mondtam, mikor már újra széken ültem.
- Most előttem van Elena, ahogy feltúrja a házat és téged keres- mondta Jeremy röhögve, mind elkezdtünk nevetni.
Tyler kitalálta, hogy menjünk billiárdozni. Mondta, hogy alkossunk kettes csapatokat és elkezdte, hogy biztos nem tudok játszani, és hogy kivel legyen az egyetlen lány. Úgy gondoltam, hogy jól megtréfálom.
-Én ehhez nem értek, nagyon ügyetlen vagyok- kezdtem bele és rákacsintottam Jeremyre.
-Én leszek vele- szólt Jeremy.
- A vesztes csapatban akarsz lenni Gilbert?- kérdezte röhögve Tyler, ha ő azt tudná, hogy nem is vagyok olyan ügyetlen.
-Tudod Lockwood- mondta Jeremy röhögve- szeretek veszíteni.
A végén mi nyertünk Tyler pedig elég furán nézett ránk és aztán elkezdett beszélni.
- Liza, nem úgy nézel ki, mint aki nem szokott játszani- mondta Tyler.
-Szoktam otthon is játszani, csak olyan lenéző voltál, ezért gondoltam, hogy jól megszívatlak- válaszoltam.
Kifizettük a számlákat és elindultunk haza, a fiúk egy darabig jöttek velünk, majd mindenki más irányba ment tovább. Mikor beléptünk az ajtón, tudtam, hogy most már nem tudom elkerülni Elenát. Mikor elindultam a lépcső felé, Elenával találtam szemben magam, ő pont jött le, gondolom az ajtócsukódásra, mert hamar rájött, hogy Jeremy hazudott.
-Beszélnünk kell- mondta idegesen és elkezdett a szobája felé húzni.
-Hátha muszáj- vontam meg a vállam.
-Veled még számolok Jeremy- kiabált szegény srácnak.
- Jeremyt ne bántsd- védtem meg Jeremyt- meg akart védeni tőled.
Ott voltál a Grillben igaz? A fiúk pedig falaztak neked?- kérdezte dühösen Elena, én meg csak bólogattam.
Intett, hogy üljek le az ágyára és már el is kezdett velem veszekedni, na ezért kerültem egész nap.
- Kivel és hol voltál ma?
-  Kár volt ideköltöznöm- mondtam és kirohantam a szobából, éreztem, hogy könnyek gördülnek végig az arcomon, Jeremy szobájáig meg sem álltam, berohantam hozzá kopogás nélkül. Jeremy pont rakodott mikor meglátott ledobott mindent ami a kezében volt és  magához húzott.
- Mi a baj?
-Elena a baj- válaszoltam most már sírva.
Ekkor kopogást hallottunk és Elena belépett a szobába. Ennyire kiszámítható lettem, hogy rögtön tudta hova kell jönnie?! Ezen gondolkoztam, miközben Jeremy még mindig engem ölelt.

2013. január 19., szombat

3.fejezet

Úgy döntöttem, hogy ez a rész egy kicsit hosszabb lesz:)) Siettem vele. Örülök, hogy egyre több a megtekintésem, kommentáljatok is ha lehetne:)) Kíváncsi vagyok, hogy mi a véleményetek:)) Ha minden a számításaim szerint megy, akkor még a hétvégén hozok még egy részt::)) Amy:)) ♥

3. fejezet: Új hely, új emberek

Gyorsan eltelt a nap,sokat beszélgettünk és megnéztünk egy filmet is. Fél 5 körül elkezdtünk készülődni, 
Stefan fél 6 előtt pár perccel megérkezett. Beszálltunk a kocsiba. Mivel nincs olyan messze, nem volt hosszú az út. Stefan szokás szerint elég szótlan volt. Nem volt az a beszédes típus. Legalábbis hozzám nem nagyon szólt eddig. Mikor beléptünk Elena elkezdett húzni egy asztal felé, ahol négy mosolygós ember ült. Mikor odaértünk az asztalhoz mindenki bemutatkozott nekem. Bonnie volt a legkedvesebb,meg is ölelt engem, ő nagyon szimpatikus volt. Tyler elég bunkó volt, látszott rajta, hogy ehhez az estéhez egyáltalán nem is volt kedve, és nem csak velem volt bunkó, a többiekkel sem volt túl kedves. Caroline és Matt is kedvesen mutatkoztak be. Caroline nem volt szimpatikus,nekem egy kicsit túl hisztis. Matt nagyon szimpatikus, szerintem vele még akár barátok is lehetünk. Stefan, én és Elena húztunk oda magunknak széket. Tyler elment rendelni hármunknak, mivel előttünk még nem volt pohár.
-Tessék,- mondta Tyler és lerakott elém egy pohár sört.
- Tyler, én nem iszok- kezdtem bele a tiltakozásba.
- Oké. Akkor megiszom én. Akkor hozok valami mást- mondta Tyler, de még most sem mosolygott, már kezdek aggódni, hogy nem tud mosolyogni.
-Tyler nem tud mosolyogni?- kérdeztem a többieket ijedten, ők csak elkezdtek nevetni.
-Tud, de nem az erőssége- válaszolt rögtön Matt.
-Aha, engem kicsit megijeszt- mondtam.
-Mi ijeszt meg?- hallottam a hátam mögül Tylert, remélem, hogy csak ezt a kis szövegrészletet csípte el.
-Semmi- vágtam rá, a többiek azt hittem megfulladnak úgy nevettek. 
Nagyon jól elbeszélgettünk. Caroline hamar elment, Matt és Stefan elmentek billiárdozni. Csak lányok maradtunk és Tyler. Nagyon fáradt voltam. Úgy döntöttem, hogy hazamegyek, de azt nem gondoltam, hogy ehhez hosszas magyarázat szükséges, a többiek tiltakoztak, hogy ne menjek. Nagyszerű kérvényt nem kell írom?!
- Na jó én menni szeretnék-próbálkoztam be újra.
-Várj Liz! Mi elviszünk- mondta Elena és visszahúzott.
- Miattam nem kell sietnetek- tiltakoztam.
-Hagyd Elena, majd én elkísérem úgy is menni akartam- szólt közbe Tyler, eléggé meglepődtem, mikor felajánlotta.
- Tyler- tiltakozni akartam, de már közbe szólt.
- Szívesen elkísérlek- mosolygott rám Tyler, szóval tud mosolyogni, micsoda meglepő fordulat.
-Ez most komoly?- néztem rá döbbenten, ő csak bólintott egyet.
Elköszöntünk Elenától és Bonnietól, Mattnek és Stefannak csak odaintettünk. Stefan nagyon vigyorgott, szerintem párszor megverte már Mattet. Elindultunk. Alig mentünk pár perce Tyler elkezdett faggatni.
 -Miért költöztél ide?- kérdezte, csendben voltam nem tudtam, hogy válaszoljak-e, pont neki,- persze csak akkor mond el, ha szeretnéd.
-Tyler, ne jó pofizz, bent csak bunkóztál velem, szóval nem kell- mondtam rögtön, Ő csak szótlanul nézett engem,- Na, szóval. Elvitte a cica a nyelved?- kérdeztem vigyorogva, még mindig nem szólalt meg- oké, akkor maradj csendben.
-Figyelj. Fejezd már be, ne idegesíts fel- mondta dühösen.
-Szóval van hangod- nevettem rá, hirtelen ő is elnevette magát.
-Te annyira .....- kezdett bele közben vigyorogva kereste a szavakat.
-Milyen vagyok?- nevettem rá.
- Nem találom a szavakat- válaszolt- szimpatikus vagy. De miért is költöztél ide?
-Jaj, ezt ne most beszéljük meg- vágtam közbe- nagyon fáradt vagyok. Ja és nagyon hihető, hogy szimpatikus vagyok neked. Tényleg az emberek azért flegmák a másikkal mert kedvelik?!
- Na, mond már el - könyörgött, hosszú percek óta mosolygott.- Ne idegesíts már!!!
- Oké, oké- mondtam mosolyogva.
- Na komolyan mond már- türelmetlenkedett- tényleg érdekel.
- Akkor mondom- alig hogy megszólaltam elkezdett egy pad felé rángatni, leültünk.
- Hallgatlak- vigyorgott Tyler.
- Nem hiányoztam volna senkinek, jó talán három embernek- magyaráztam.
-  Mi?- kérdezte Tyler értetlenül, de én már fel is álltam és indultam is tovább, egyszer csak elkapta a karom és visszarántott.
- Mi az?- néztem rá értetlenül.
- De komolyan ennyit fogsz nekem elmondani?- mérgelődött Tyler.
- Látod, így jártál- nevettem rá.
- Amúgy nem vicces- morogta.
-Jó nyugi, csak nagyon fáradt vagyok- mondtam.
- Holnap találkozhatnánk, kettőre elmegyek érted mit szólsz?- kérdezte Tyler.
- Oké, de mivel érdemeltem ki?- kérdeztem, kicsit húzni akartam, vicces volt, ahogy idegeskedett rajtam- Nem rég még szóba se akartál velem állni, most meg találkozni akarsz velem?
-Mindig ezt az esetet fogod felhozni?- kérdezte.
-Jó, oké- egyeztem végül bele,- de kettőre ott legyél, mert ha nem akkor nem megyek el veled sehova.
- Jó kettőre ott leszek- mondta nevetve,- de inkább te készülj el, mert én nem fogok rád várni.
 Észre sem vettem, hogy már Elenáék háza előtt állunk. Amikor beléptem az ajtón Elenával találtam szembe magam. Dühösen méregetett.
-Hol voltál? Azt hittem bajod esett, mi később indultunk el Stefannal és mégis hamarabb hazaértünk- ugrott nekem rögtön. 
-Milyen bajom? Elena ez csak Mystic Falls. Mi történhetne velem?- zavaromban elnevettem magam, Elena idegesen nézett rám.
- Persze, csak Mystic Falls- válaszolta idegesen.
- Jó éjszakát Elena!- felrohantam a lépcsőn, lezuhanyoztam és ledőltem az ágyba.

Reggel hétkor keltem Elena ébresztőórájára. Kimásztam az ágyból. Berohantam a fürdőszobába. Mire végeztem mindennel (zuhanyzás, fésülködés, stb.) és kimentem a fürdőszobából Elena már megágyazott és felöltözött.
- Elena, ígérem, hogy ma már a kanapén alszok- mondtam nevetve.
-Hátha annyira vonz a kanapé- annyira közömbös volt. Most komolyan haragszik a tegnapi miatt?
- Mi a baj? Te komolyan haragszol rám?- kérdeztem rá rögtön.
- Nem- erre sarkon fordult és kivonult a szobájából.
 Nem haragszik, persze. Akkor azért vonult ki így. Tök logikus. Én csak bámultam utána, hátha visszafut, hogy VICC volt. Hosszú percekig csak vártam, de nem történt semmi. Odavánszorogtam a szekrény ajtóhoz  és elkezdtem ruhát keresni.


Felvettem egy Supermanes pólót és világos farmerrel és egy kék szandállal. Lementem reggelizni. Reméltem, hogy Jeremy késni fog, hogy visszaadhassam neki a tegnapi piszkálást.  
Mintha csak imáim meghallgatásra találtak volna, én értem le hamarabb, leültem az asztalhoz, Elena csak szúrós szemekkel nézett rám. Próbáltam  rá se nézni, vidáman odaköszöntem Jennának.
Már elkezdtem enni a reggelimet, mikor Jeremy álmosan levágódott velem szemben a székre, nem bírtam rögtön elkezdtem piszkálni.
- Na, ma kialudt el?- mosolyogtam rá.
- Neked is jó reggelt- mondta Jeremy egy ásítás kíséretében, közben elkezdte megkenni magának a pirítóst.
- Van mára valami programotok?- kérdezte Jenna.
- Nekem van- mondtam alig érthetően. Persze Elena meghallotta.
- Mégis mi? Hova mész? Kivel mész?- kérdezgetett Elena felháborodva.
- Elena neked mégis mi bajod van ma?- kérdeztem idegesen.
-Bocsi Jenna, köszönöm a reggelit. De én ezt nem hallgatom tovább- mondta Jeremy és kiment a konyhából.
-Mégis mi bajom van? -kiabálta, még mondta volna tovább, de én is felálltam az asztaltól.
- Erre én sem vagyok kíváncsi- mondtam és kimentem a konyhából- bocsi Jenna.
-Mi volt ez?- még hallottam Jenna hangját. Hallottam, hogy Elena kirohan a házból.
Úgy döntöttem, hogy benézek Jeremyhez, bekopogtam.
- Gyere- kiabálta.
- Nem baj, hogy idejöttem?
- Nem, dehogy- mosolygott és intett, hogy üljek le. 
-  Mi volt ez Elenával?- kérdezte, válaszként megráztam a fejem.
- Tyler kísért tegnap haza és megbeszéltük, hogy ma találkozunk-magyaráztam, amire Jeremy érdekesen reagált.
- Randi?- kérdezte tátott szájjal.
-  Mi?- pislogtam, azt hiszem rosszul hallottam- nem.

Erre Jeremy felsóhajtott, majd ezt követően elég furcsán reagált.
- Te komolyan a Lockwood gyerekkel akarod tölteni a szabadidőd?- kérdezte döbbenten.
- Aha- válaszoltam, majd idegesen folytattam- Jeremy, ha te is ilyen leszel, akkor téged is itt hagylak!
-De, Liz!- próbálkozott még egyszer.
-Jeremy! Fejezd be!- kiabáltam rá.

Aztán még beszélgettünk fél órát, végül kimentem a szobájából. Lementem a nappaliba, de senki sem volt lent, gondolom Jenna dolgozik, Elena pedig elviharozott reggeli közben, jobb is. Leültem a kanapéra és bekapcsoltam a TV-t. Találtam valami filmet körülbelül fél óra volt még hátra és bedobtak egy húsz perces reklámot, hát ezt nagyon imádom, talán ez az oka annak, hogy nagyon keveset nézek TV-t. Aztán találtam még egy filmet. Mikor rápillantottam az órára már egy múlt, elkezdtem készülődni.

Nem akartam kiöltözni, ezért egy egyszerű csíkos pántost és egy koptatott rövidnadrágot vettem fel és hozzá meglepő módon egy kék szandált.
Kettőkor csengettek, rohantam az ajtóhoz és kinyitottam Tylerrel találtam szembe magam. Egy percet se késett, én is időben elkészültem. 
-Szia, Tyler- köszöntem mosolyogva- egy percet se késtél.
-Szia! Gyere- köszönt vissza és az autója felé mutatott, hogy menjek- amúgy, ha egyszer azt mondom, hogy kettőre itt vagyok, akkor kettőre itt is leszek.
Beültünk az autóba. Tyler már el is kezdett beszélni.
- Mi újság?
-Elena nagyon fura volt ma. Ja meg tegnap is. Ennyire nem kell rám vigyázni, nagy lány vagyok már. Nem tudom, mi van vele?- beszéltem.
- Miért? Mi történt?- nézett rám Tyler.
-Te az utat figyeld oké?- mutattam az út felé.
Na de mond már mi történt- türelmetlenkedett.
- Tegnap Elena hamarabb haza ért, mint én és azon hisztizett, hogy miért késtem, bajom is eshetett volna,- Tyler nyelt egyet- bár nem értem mi bajom eshetne. Reggel is bunkó volt, megkérdeztem, hogy most haragszik rám, azt válaszolta, hogy nem, de azért sarkon fordult és kivonult a szobából.Tök logikus, aki nem haragszik az így viselkedik,persze,-erre Tyler elkezdett nevetni, én meg ránéztem ilyen ne röhögj hülye gyerek nézéssel, maga elé tartotta az egyik kezét és ilyen ne bánts nézést vágott be.-Te nagyon fárasztó vagy – megforgattam a szemem.
- Bocsi- nézett rám kiskutya szemekkel, én meg elnevettem magam.
- Oké, nem haragszom.
 Mikor kinéztem az ablakon megláttam, hogy elhagytuk Mystic Fallst, kicsit megijedtem. Nem tudtam, hogy hova visz, mert nem árulta el. Mindenesetre remélem, hogy nem akar elrabolni engem.
- Tyler mégis hova mész?- mondtam ijedten.
-Majd meglátod- elkezdett vigyorogni.
-Á szóval nem akarsz elrabolni aztán váltságdíjat követelni?- kérdeztem.
-Nem- válaszolt röhögve.
- Most megnyugodtam- mondtam, de ebben a pillanatban Tyler letért egy földes útra- vagy mégsem.
Tyler megint röhögött. Leállította az autót, kiszállt és kinyitotta nekem az ajtót.
- Micsoda úriember- mondtam nevetve és megböktem a mellkasát- ó, micsoda izmok.

Mikor kiszálltam körbenéztem, fák voltak, erdőhöz hasonlított, annyira szép volt a természet, eszembe jutott mikor még otthon sétáltam az erdőben.
- Tetszik?- méregetett Tyler mosolyogva,
-  Gyönyörű- mosolyogtam vissza.
Sétáltunk aztán elkezdett csörögni a mobilom, a kijelzőn Elena neve villogott. Kinyomtam, nem volt kedvem magyarázkodni. Szomorúan néztem magam elé, Tyler közelebb jött és megfogta a kezem.
- Ki volt az? – kérdezte és közben az arcomat fürkészte.
- Elena- válaszoltam halkan- nem akartam magyarázkodni.
- Minden meg fog oldódni- mondta és megölelt.- Gyere!-elkezdett húzni egy fa felé.
-  Hm?- néztem rá értetlenül, nem értettem mit is akar.
- Felmászunk!- mosolyodott el.
- Mi? Te normális vagy? –bámultam rá rémülten.
- Segítek- mondta vigyorogva.
Hát persze már miért is mondaná azt, hogy csak vicceltem. Ne ijedj meg. Így is tett, mutatta hova tegyem a lábam és végül sikerült. Rajta ültem a faágon. Tyler is felmászott mellém, neki sokkal könnyebben ment. Pár percig csak bámultunk magunk elé, egyszer csak Tyler megszólalt.
-Elena tud róla, hogy velem töltöd a napot?- kérdezte Tyler.
-Nem- vágtam rá.
- Hát, ha elmondtad volna, akkor bezárt volna a szekrénybe-nevetett Tyler- Lizi miért jöttél Mystic Fallsba?- sejtettem, hogy nem felejtette el, hogy még nem válaszoltam meg rendesen ezt a kérdést.
- Nem szerettem ott élni, ahol eddig éltem. Szüleim meghaltak még mikor kicsi voltam,a nagynéném nevelt fel, Emma. Csak két barátom volt, az osztálytársaim meg levegőnek néztek. Elena meghívott Mystic Fallsba és úgy döntöttem, hogy eljövök és befejezem itt a sulit.
- Értem- válaszolt.
Elkezdtem fészkelődni és majdnem leestem a fáról, de Tyler visszahúzott, utána pedig lemászott a fáról.
- Ugorj le- mondta és a fa alá állt.
- Nem!- kiabáltam,- Meghülyültél?!
- Nem vagy olyan magasan. Elkaplak, ígérem- mondta. 
Igaza volt, tényleg nem volt olyan magas. Elrugaszkodtam és tényleg elkapott.
- Nem estem a földre- jelentettem ki nevetve- Tyler, letehetsz, mert kiszorítod belőlem a levegőt.
- Bocsi- mondta és letett engem a földre.
Elővettem a telefonomat és elkezdtem fényképezni a fákat, Tyler pedig mosolyogva nézte a mozdulataimat.
- Ennyire tetszik?- kérdezte Tyler mosolyogva.
- Igen, amúgy imádok fotózni. Majd egyszer megmutatom a fotóimat- mondtam mosolyogva.
Még egy órát biztos sétáltunk, megmutattam neki a képeket, amik a telefonomba voltak, azt mondta, hogy tehetséges vagyok. Nagyon fáztam már, hisz pántosban, szandálban és rövid nadrágban voltam.
-Tyler- megböktem Tylert és ő meg ijedten rám nézett.
- Mi történt?- kérdezte.
- Fázok- mondtam. Végignézett rajtam és mosolyra húzódott a szája.
- Rövidnadrágba és pántosban meglepő-vigyorgott.
- Vicces- néztem Tylerre idegesen.
- A kocsiba van egy meleg pulóver, azt felveheted. Siessünk, nehogy megfagyj itt nekem- mondta Tyler.