5. fejezet: Vámpírok és más furcsaságok

Sziasztok! Lassacskán azok a komik is jöhetnének... Két komi és már holnap hozok új részt, de ha nem lesznek komik akkor csak pénteken:)) Üdv: Amy.:)) 

-Elena menj innen- utasította Jeremy, az egy kezével az ajtó felé mutogatott a másikkal a hátamat simogatta.

-Jeremy beszélnem kell vele- mondta Elena.

- Nem kell- vágta rá dühösen Jeremy.

- Jeremy nyugodj, meg- mondtam szipogva- beszélek vele.

Már majdnem mindketten elhagytuk a szobát, amikor Jeremy utánunk szólt:

- És Elena… – kezdett bele mondandójába, Elena hátra fordult- MINDENT mondj el!

Elena csak bólintott, nem tudom mire célzott, mert célozni akart valamire, mert a mindent szót nagyon kihangsúlyozta, de szerintem Elena tudta, hogy miről van szó. Elena bezárta szobájának ajtaját és mindketten leültünk az ágyra. Már nem tűnt olyan idegesnek, mint eddig, most csak szomorúan nézett maga elé.

-Lizi, sajnálom- mondta és rám nézett bűnbánóan. 

Ránéztem Elenára és csak bólintottam egyet. Gondolom, nem ennyit szeretne, és ahogy gondoltam már beszélt is tovább.

- Kivel töltötted a napot?

- Tylerral- válaszoltam, de Elena is bevágta a furcsa arcot, amit már megszokhattam.

-Lockwood?- kérdezte döbbenten.

 Jeremynek azt mondtam, hogy ha valaki még egyszer megkérdezi, hogy Tyler Lockwood, annak kitekerem a nyakát, de most meggondoltam magam. Nem tudnék én senkit bántani. Elenának meg aztán végképp nem tudnék ártani.

-Igen, Tyler Lockwood- válaszoltam, Elena döbbenten bámult rám.

-Aha- csak ennyit tudott kinyögni és a döbbenet még mindig nem tűnt el az arcáról.

-Mi baja van mindenkinek, akinek csak megemlítettem, hogy Tyler Lockwoodal töltöm a napot?  Mindenki ugyanilyen arcot vágott, mint Te, ez már kezd idegesítő lenni- beszéltem kétségbeesetten- miért?

- Veled nem volt goromba, bunkó vagy bármi más?- kérdezte, közben végig az arcomat bámulta.

-Nem- válaszoltam- csak a Grillben volt bunkó, mikor bemutattad nekem.

-Ezért furcsálltam, hogy felajánlotta, hogy elkísér téged- válaszolt- és az már tényleg fura, hogy ma meg vele voltál.

-Oké, elhiszem- nevettem el magam, végre már Elena arcán is megjelent egy mosoly.

- Miért voltál ilyen… ilyen… Fura velem?- miközben beszéltem arcáról lefagyott a mosoly.

-Féltem, hogy bajod esik- válaszolt és nyelt egyet.
-De mégis milyen bajom eshetne?- kérdeztem- Ez csak Mystic Falls.
-Hát pont ez a baj- válaszolta.
- De most akkor elmondod?- kérdeztem,csak rábólintott.
- Igazából nem tudom, hol kezdjem- mondta.
- Elena, természetesen az elején - mondtam, de ő még mindig nem szólalt meg.
-Nem tudom- válaszolta, felugrott és elkezdett fel-alá járkálni a szobában.
-Elena, mond már- kiabáltam rá idegesen, ő ijedten rám nézett.
-Rendben- válaszolt- ez a város nem olyan veszélytelen, mint gondolod- magyarázta én meg csak bámultam rá döbbenten, nem tudtam mit akar ebből kihozni- olyan természetfeletti.
-Nem kell ijesztgetned- felnevettem, de ő még mindig komolyan nézett rám- nem fogok késni, időbe fogok hazajönni, csak ne beszélj nekem ilyenekről. Oké?
- De Liz, nem hazudok,- na, ettől féltem, mikor már azt mondja, hogy „De Liz, én nem hazudok” akkor ott már nagy a baj. Megint arra várok, hogy esetleg azt mondja, hogy Liz csak vicc volt, de szokás szerint nem ez történt.
-Szóval, ha ez természetfeletti- kezdtem bele a kérdésembe,- akkor itt nem csak emberek élnek igaz?
- Ez így igaz, nem csak emberek- válaszolt szomorúan- pont ez a gond.Azért voltam hisztis, mert azt hittem, hogy találkoztál Stefan bátyjával, tudod ő elég gonosz.
-Elena, én most elmegyek aludni, elég információ volt mára- mondtam és már álltam is fel és távozni készültem.
-Maradj itt- szólt utánam Elena.
- Jó nekem a kanapén-válaszoltam- hidd el.

Lementem a lépcsőn egyenesen a nappaliba mentem. Egy alakot láttam kirajzolódni a sötétben, odamentem a kanapéhoz, Jeremy rám vigyorgott.

-Na, megbeszéltetek mindent?- kérdezte.

-Ja. Csak elég zavaros- nyeltem egyet, majd vigyorogva ránéztem Jeremyre- de te erről tudtál és nem szóltál?

-Tudtam, igen- válaszolt én meg elkezdtem őt bökdösni-, ja, amúgy Elena feladata volt, hogy elmondja neked, nem az enyém.

Jeremy tíz perc után elment, mert már ő is nagyon fáradt volt. Visszamentem az emeletre lezuhanyozni és pizsamát venni. Hiába voltam álmos, sokáig forgolódtam, nem hagytak aludni az Elena szájából elhangzott szavak. Nekem is pont ilyen helyre kellett költöznöm.

Tizenegykor keltem csengetésre. Hallottam, hogy valaki kinyitja az ajtót.
-Szia, Elena! Lizi otthon van? Nem veszi a telefont- hallottam Tyler hangját.
-Még alszik- válaszolta Elena, hallottam, hogy Tyler nevet.
- Jaj, Elena! Ne etess már!

Magamra terítettem a takarót és elindultam az ajtó felé, még mielőtt egymás torkának esnének. Lassan csoszogtam az ajtóhoz, Elena már észrevette, hogy odatartok.
-Jó reggelt!- motyogtam álmos hangon.

Elena félre állt az ajtóból és mosolyogva elindult fel az emeletre. Én odaálltam Tyler elé és rámosolyogtam.
-Sikerült kibékülni?- kérdezte Tyler mosolyogva, majd belépett az ajtón és becsukta maga mögött.
-Aha- válaszoltam.
-Nem megyünk egyet sétálni? Amúgy a válaszod nem volt valami biztató, csak, hogy tudd.
-Nem- vágtam rá gondolkodás nélkül, Tyler nagyon meglepődött, na, erre ő sem számított, tudok még meglepetést okozni.
-Miért nem akarsz sétálni?- kérdezte.
- Mert pizsamában vagyok- mutattam az öltözékemre és röhögve folytattam- most keltem fel.
-Oké én ide most leülök- mutogatott a lépcsőre- és megvárom, míg elkészülsz.

Dühösen néztem Tylerre, de ő csak nevetni tudott ezen. Felrohantam Elena szobájába, becsaptam az ajtót. Elena ettől annyira megrémült, hogy leesett az ágyról, szegény csak pislogott. Elkezdtem nevetni, közben odamentem és felsegítettem őt.
- Oké ez fura volt- mondta és elnevette magát.
-Tyler a lépcsőn ül és rám vár- magyaráztam.
-Most már érthető a viselkedésed- mosolygott rám Elena.

Dühösen odarohantam a szekrényhez és kikaptam belőle egy virágos ruhát, fekete szandált vettem hozzá és egy fekete napszemüveget, volt hozzá illő fekete táskám, de az most nem kellett.

Tíz perc múlva már felöltözve mentem le a lépcsőn.
-Gyorsan elkészültél- mondta Tyler.
- Köszönöm, köszönöm- mondtam nevetve és meghajoltam.
- Amúgy jól nézel ki- mondta Tyler.
- Na, szóval miért is kellett ennyire sietnem?- tértem rögtön a lényegre.
- Hát, nem is tudom- mondta nevetve.
- Oké- válaszoltam- gondolom, azért mert azt hitted, hogy azért nem veszem a telefont, mert le akarlak rázni és meg akartál róla bizonyosodni, hogy ez történik-e.

Jól beletaláltam, mert Tyler csak bólogatott, szólásra nyitotta a száját:
- Most akkor szent a béke Elenával?- kérdezte.
- Aha, csak elég zavaros, amiket mondott, de mindegy- válaszoltam és legyintettem, jelzésképp, hogy váltsunk témát
- Oké- legyintett, de látszott rajta, hogy ez a téma még nincs lezárva.
-Tyler- mondtam a nevét, mire rám nézett- te még nem is meséltél magadról.

Feltűnt, hogy én már annyi mindent elmeséltem magamról, róla pedig szinte semmit nem tudok, magától nem beszélt, nekem meg nem hagyott alkalmat, hogy kérdezzek.
-Mit szeretnél tudni?- kérdezte.
-Család?- néztem rá- Vagy bármi.
-Anya a város polgármestere Carol Lockwood, apám nem rég halt meg. A nagybátyám, apa testvére, Mason Lockwood itt van a városban- magyarázta.
-Aha.
- Na és hogy tetszik a város?- érdeklődött.
- Hát csak a Grillben voltam, Elenáék házát is láttam már- nevettem el magam- szóval nem is láttam a várost.
- Ez ellen könnyen tehetünk- mondta vigyorogva Tyler.
- Igen?- kérdeztem és rá néztem.
-Bemutatom a várost- mondta vigyorogva, próbáltam tiltakozni, de figyelmen kívül hagyta.
-Tyler- tiltakoztam- nem kell.
-Szerintem kell- mondta.
-Tyler nem kell pazarolnod rám az idődet, nem kötelességed az új lányra „vigyázni”, senki nem várja el. Nem kell bemutatnod a várost, meg beszélned sem kell velem, nem kötelességed- magyaráztam, de őt ez egy cseppet sem érdekelte.
-Liz nekem ez nem időpazarlás, én ezt szívesen csinálom- mondta mosolyogva.
-Úgy látszik, nem győzlek meg arról, hogy nem kell velem lenned- néztem rá mosolyogva.
- Én már csak ilyen vagyok- mondta.

Két órát sétáltunk, minden zugát megmutatta a városnak, már az ő házuk következett. Szerette volna megmutatni, hogy én is tudjam, hogy ő hol lakik. Először a ház körül sétálgattunk. Gyönyörű volt a ház és nagyon nagy legalábbis kívülről.
-Gyere- Tyler elkezdett a bejárati ajtó felé húzni- körbe vezetlek a házban.

Még csak beléptünk a házba, de már akkor nagyon gyönyörűnek tartottam. Minden termet megmutatott, utána haza akart kísérni, már az ajtónál álltunk, mikor jött egy mosolygós nő.
-Sziasztok!- köszönt nekünk, majd megköszörülte a torkát, szerintem ez volt a jelzés Tylernek, hogy mutasson be engem. Ő rögtön kapcsolt és megszólalt.
-Anya, ő itt Liza Parker, Elena barátja, most költözött a hozzájuk- magyarázta Tyler.
- Szia, Carol vagyok- nyújtott kezet- Tyler anyukája.
- Jó napot- köszöntem és kezet fogtunk.
- Anya, mi most megyünk- szakította félbe a beszélgetést Tyler.

Alig kiléptünk a házból valaki megint jött felénk.
-Sziasztok!- köszönt az imént feltűnt idegen majd Tylerre vigyorgott és fejével felém mutatott. Tyler egy szúrós pillantással válaszolt.
-Lizi, ő itt a nagybátyám Mason Lockwood- mutatta be nekem az ismeretlent.
- Szia,- nyújtott kezet- és te?
- Liza Parker- válaszoltam, kezet fogtunk- most költöztem Gilbertékhez.
- Hát, Liza. Nagyon örülök, hogy megismertelek- mondta mosolyogva a nagybácsi.
- Én is nagyon örülök, hogy megismerhetem- válaszomra a nagybácsi felhúzta a szemöldökét.
- Semmi megismerhetem,- mondta- szólíts Masonnek és semmi magázás- tiltakozott.
-Oké, akkor örülök, hogy megismertelek, Mason- mondtam nevetve, mire Mason csak rám mosolygott.

Tyler megköszörülte a torkát, mire Mason vette a lapot és lelépett, elsőre nem volt annyira szimpatikus, szóval nem bántam. Megkértem Tylert, hogy kísérjen haza, mert beszélni szerettem volna Elenával. Tyler csak annyit mondott, hogy még mielőtt a család tagjai jöttek volna ez volt a terve. Húsz percbe telt hazaérni, elköszöntem Tylertől és már mentem is be. Körbe se néztem lent, csak rohantam fel az emeletre, Elena szobájáig meg sem álltam, csak berohantam kopogás nélkül. A szobában hárman voltak és nagyon jól szórakoztak, mikor benyitottam ijedten rám kapták tekintetüket. Elena, Stefan és a harmadik emberről fogalmam sem volt.
- Ő bocsi, nem akartam zavarni- sajnálkoztam és már csuktam is be az ajtót, de Elena még utánam kiabált.
-Liz! Mit szerettél volna?
-Ja, csak folytatni a tegnapi beszélgetést- válaszoltam.
-Azt előttünk is megbeszélhetitek- hallottam Stefan hangját.

Kinyitottan az ajtót és bementem a szobába, leültem Elena mellé az ágyra.
-Szóval?- kérdezte Elena, válaszként csak az ismeretlen negyedik biccentettem.
- Ő a bátyám- szólalt meg Stefan- előtte beszélhetsz.
-Ja, Damon vagyok- intett a negyedik, idétlen vigyor kíséretében, inkább megjátszott volt, mint valódi mosoly- Öcsi, megtisztelő, hogy bemutatsz.
-Hát örülhetsz- válaszolt Stefan egy műmosoly kíséretében.
-Oké, inkább beszéljünk- szólalt meg az eddig néma Elena, összecsapta tenyerét.
-Liza, mire vagy kíváncsi?- kérdezte Stefan, ennyit még nem beszélt mióta ismerem.
-Gondolom, azért akarsz beszélni, mert elhitted, amit beszéltem neked tegnap- jelentette ki Elena, én csak rábólintottam.
- Ez a város- kezdett bele Stefan, de valaki közbevágott.
-Most mit dumáltok ennyit?- kérdezte felháborodva Damon- Nem lehetne egyszerűen azt mondani, hogy Liza én vámpír vagyok?!

Elena és Stefan dühösen néztek rá, ha szemmel ölni lehetne, ő már rég holtan feküdne.
- Nekem jobban tetszik bevezető szöveggel- mondtam.
-Oké, akkor hallgassuk Stefan szövegét és még tíz év múlva is itt fogunk tartani, hogy ez a város nem hétköznapi- jelentette ki Damon és nevetve folytatta,- ja és rajtatok meglátszik az idő.
-Damon!- kiabáltam rá, ő csak döbbenten pislogott rám- nem tudnátok egy percig normálisan viselkedni?!
-De persze,- mondta még mindig döbbenten Damon.
-Oké, szuper- mondtam boldogan.
-Én és az öcsém- kezdett bele- ebben a városban születtünk már nagyon régen, mi…
-Vámpírok vagyunk- mondták kórusban a testvérek.
-Oké- csak ennyi tellett tőlem, rezzenéstelen arccal néztem magam elé, ők meg szomorúan figyelték az arcomat, mindhárman engem bámultak.
-Minden oké?- kérdezte Damon.
-Ja. Persze csak most tudtam, hogy egy vámpírokkal teli szobában ülök. Mégis mit kellene csinálnom?-kérdeztem.
-Teljesen normális reakció- mosolygott Damon- akár el is futhatsz, csak az a baj, hogy gyorsabb vagyok.
- Nem futok el. És mi van a Nappal?? Nincs rátok hatással?- kérdeztem, már érezték mit akarok kérdezni, mert Damon mosolygott.
-Alkonyatot elolvastad?- kérdezte fintorogva Damon.
-Aha- bólogattam- miért? Igaz, ami le van benne írva?
-NEM! Az egy nagy HAZUGSÁG- mondta kihangsúlyozva a hazugság szót, végre valaki úgy, gondolkozik, mint én. Utálom azt a könyvet, szerintem ez az egész egy nagy hülyeség.
-Oké! Most megnyugodtam- válaszoltam és grimaszolva folytattam- utálom azt a könyvet.
- Akkor jó–nevetett Damon.
-Visszatérve Nap- kezdte Stefan- elégünk.
- De akkor hogyan?- kérdeztem, de Damon közbe vágott.
- Közlekedünk a napon?- csak bólintottam- ez egyszerű.
-Ezzel- mondta Stefan és a kezembe nyomta a gyűrűjét.
-Aha- válaszoltam és közben alaposan megnéztem a gyűrűt.

-Oké- kezdtem bele, meg akartam kérdezni amit már régóta bökte a csőrömet- Valami más lény amiről tudnom kell?
- Van- válaszolt Elena- majd idővel megismered őket.
-Amúgy miért mondtátok el?- kérdeztem- Végül is titkolhattátok volna.
- Jobb, ha tőlünk tudod- válaszolt Damon.
- És nem vagy hülye, megérted- folytatta Stefan.

Ránéztem Elenára, de nem szólt semmit, mikor észrevette, hogy őt nézem megszólalt.
- Rám ne nézz- a fiúk felé mutogatott- amúgy én is elakartam mondani, mert te megérted az ilyen dolgokat, vagyis reménykedtem benne.
-Verbénával tudsz az igézés ellen védekezni- mondta Stefan.
 Ezt a mondatot nem értettem, csak bámultam rá, hátha esetleg kiegészíti, de nem így történt.
- Stefan, te a magyarázások híve vagy- mondta gúnyolódva Damon-  mégsem értette a mondatot, hát gratulálok.

Stefan bevágott egy grimaszt, Elena pedig a kezembe nyomott egy karkötőt.
-Verbénás karkötő- nyújtotta át- szeretném, ha viselnéd.
-Verbéna?- néztem rá értetlenül, valaki már igazán elmesélhetné, hogy mi az.
-Ti szerencsétlenek, nem veszitek észre, hogy nem érti?!- kelt ki magából Damon- Ja, amúgy az az egyetlen olyan dolog, ami hat ránk.
- Aha- válaszoltam, végre valaki próbálkozik- és ezt, hogy kell érteni?
-Ez egy gyógynövény- magyarázta- ha hozzá érünk megéget, vagy ha a szervezetünkbe jut. Elkábít. Ha valaki vérét isszuk, akinek a szervezetében verbéna van, akkor kábultan esünk össze.
-Damon, szerintem magyarázhatnád, kevésbé gyomorforgatóan- szólt közbe Stefan.
-Öcsi, te maradj csöndben, ha rajtad múlva még mindig nem tudná mi az a verbéna- szólt rá az öccsére.- Na szóval ott hagytam abba, hogy verbéna. Ha hordani fogod a karkötőt, akkor a vámpírok nem tudnak megigézni. Megigézés... rád néznek és a szemedbe mondják, hogy mit akarnak és te azt fogod csinálni, de ha verbénás ékszer van rajtad vagy verbéna van a szervezetedben akkor ez nem működik.
- Köszönöm- néztem rá Damonre.
- Nincs mit.
-Na és akkor beszéljünk a problémáról- kezdett bele Damon.
Elena velem együtt csak pislogott nem értettük, hogy miről van szó. Stefan csak nyelt egyet, ezek szerint ő tudja.
-  Na jó, mondjátok el, hogy mi van- mondta Elena, de csak nem akartak megszólalni- MOST!
- Az őrült exünk a közelbe rohangál- mondta Damon, Elena arca erre teljesen elfehéredett.
- Na jó, nem értem , hogy mi a gond- kezdtem bele- esetleg el is mondhatnátok.
- Katherine is vámpír és ha valamit akar azt eléri- mondta Stefan.
- Szóval most akkor mit csinálunk?- kérdeztem
-Én Elenára figyelek, Damon pedig rád, ja és nem vitatkozunk Elena- mondta Stefan- Damonnel már megegyeztünk, csak háromszor húztunk sorsot.
-Szerintem rám nem kell vigyázni- mondtam és közben zavaromban felnevettem- nem vagyok gyerek.
-Oké- mondta Damon- nem is fogok a nyakadon lógni, ha valami gond van akkor hívj- állt fel Damon, kezembe nyomott egy papírt és kiment a szobából.

Stefan még elköszönt Elenától és ő is ment Damon után. Elena rám nézett és megszólalt:
-Liz, ugye  jól vagy?- kérdezte az aggódó Elena.
-Persze, de hamarabb is elmondhattad volna- magyaráztam nevetve és megöleltem Elenát- de nem értem miért kell őrizni engem.
-Hidd el, jobb így- mondta Elena- engem csak az zavar, hogy Damon fog rád vigyázni.
-Akkor se vagyok kisgyerek- mondtam nevetve.-Futni elmehetek?- kérdeztem és kiskutya szemekkel bámultam Elenára.
-Egyedül?- kérdezett vissza.
-Igen- mondtam, ő rábólintott.
- Nem örülök, de úgy sem tudlak megállítani- szólt még rám.

Gyorsan elkészülődtem, felvettem a szokásos futóruhám ami egy fekete nadrág, egy fekete ujjatlan felső és egy szürke pulcsi volt. Ja és a fekete tornacipőm.

Elindultam futni, egyedül. Két utcával odébb jártam, mikor észrevettem, hogy valaki fut utánam, egy női alakot ismertem fel. Elkezdtem gyorsabban futni, nagyon messze voltam Elenáék házától, telefonom nem volt. Egyszer csak egy autó lassított le mellettem és lehúzta az ablakot. Damon volt az. Nagyon örültem.
- Hát te?- kérdezte- kiköpöd a tüdőd, jól vagy?
-Jól voltam, de valaki követ engem- ijedten rám nézett.
- Ülj be- utasított, én így cselekedtem- amúgy miért nem hívtál?
- Nincs telefonom- válaszoltam- épp futok.Tudod! Futóruha! Azért van rajtam.
Úgy magyaráztam mintha egy kis gyerek lenne.